banner
Kalandozás a Hajdúságban

A 2019-es évben egyesületünk ismét megrendezte a nyári tanulmányútját. Ez évben a Hajdúságba látogattak el az érdeklődők, ahol találkozhattak a hajdúhadházi és téglási kertbarátkör tagjaival.
Első nap a Hortobágy szikes vidékén tettek sétát csoporttársaink, ahol meglátogatták a Hortobágyi madárparkot és madárkórházat. Estefelé érkeztek meg Téglásra, utazásunk szállásadó településére. A fogadás során nagy segítséget nyújtott számunkra Fejszés Imre a Téglási Bek Pál kertbaratkör elnöke, aki a kör tagjaival mennyei vacsorával fogadták megéhezett barátainkat. Vacsora után vendéglátónk elvezette a csapatot "szentélyébe", ahol az évek során számtalan elnyert díját kiállította. Ezt követően az elmaradhatatlan pincelátogatás következett.

A második napot már a Hajdúhadház környéki földeken kezdték kertbarátkörünk tagjai, ahol ízelítőt kaptak a homokon való gazdálkodásból. A beszámolót Szőlős (Káposztakirály) László tartotta a hajdúhadházi kertbarátkör elnöke. A bemutatón szó esett a gyümölcsösök gondozásáről, metszéséről és nem utolsó sorban a káposztatermésről. Délután a Hajdúhadházi erdőbirtokosság felajánlásából a csoport eltölthetett egy nagyszerű pikniket az egyesület által gondozott erdei létesítményben, majd meglátogattuk az egyesület által építtetett kilátótornyot.
A szombat délutáni programsorozatot a Hajdúság központjának meglátogatásával töltötték. Első debreceni látnivalóként meglátogatták a híres Debreceni Egyetem épületét. Azután a nagytemplomot és a református kollégium épületét tekintették meg közelepbbről. A Déry múzeum Munkácsy képkiállítása sem maradt ki a látnivalók sorából.

Vasárnap délelőtt a kúltúrprogramok a hajdúhadházi általános iskolában kezdődtek, ahol megnézték az ott kiállított képeket. Ezután a Hajdúhadházi kertbarátkör által rendezett néprajzi kiállítást tekintették meg, amelyben helyet kapott rengeteg helyi mezőgazdasági gép az elmúlt korokból.
A kiállítás után utolsó látványpontként megtekintették a hajdúhadházi református templomot és a benne rendezett kiállítást.

Kertbarátkör tagjaink nagy szerencséjére jó idő volt a kiránduláson és új, kedves embereket ismerhettek meg. Minden résztvevő nagyon jól érezte magát és örültek, hogy egy ilyen szinvonalas fogadtatásban lehetett részük.

Az eseményen készült képeket ide kattintva tekinthetik meg.